Gondolatunk mozgató és teremtő ereje

 

 

Bizonyára minden kedves olvasó jól emlékszik a Star Wars filmek azon jeleneteire, melyekben a főhős Luke Skywalker csak egyet gondolt, s máris a kezébe csusszant a padlón fekvő lézerkardja. A kicsiny testalkatú, de annál emelkedettebb lelkületű Yoda mester a puszta akarata erejével képes volt kiemelni Luke űrjárgányát a mocsárból, Darth Wader pedig még embereket is fojtogatott különleges képessége segítségével. Vagy gondoljunk a másik, a közelmúltban bemutatott közkedvelt filmsorozat sztárjaira, a három bűbájos kis boszira, akik szintén különleges erők birtokosai voltak, Prue a gondolata puszta erejével egy pillanat alatt átrendezte a szoba bútorzatát. Mindezek csak a forgatókönyvírók rendkívüli képzelőerejének lennének köszönhetők, vagy ennél azért több van a dolgok mögött?

 

A természetben sok fizikai erő nem látható az ember számára. Nem látjuk a mágnes erőmezejét, ám mégis egy pillantás alatt magához rántja a szöget, ha elég közel kerül hozzá. Nem látjuk azokat a hullámokat sem, amelyek a televíziónkat, mobiltelefonunkat teszik működőképessé. Sőt, ha néhány száz évvel ezelőtt azt állítottuk volna, hogy létezhetnek ilyen készülékek, valószínűleg még máglyán is végeztük volna. És lám, mégis valóra váltak. Hogy az ember képes legyen elmozdítani tárgyakat a gondolatai összpontosításával, azt csak a természetfölötti tartományban tekintik érvényesnek, mivel ez ritkán történik meg. Pedig már szakszavaink is léteznek eme erők leírására, ezek pedig a telekinézis és a pszichokinézis. A telekinézis a dolgok tudományosan megmagyarázhatatlan mozgását jelenti, amit ismeretlen erők okoznak, a pszichokinézis pedig a fizikai dolgok lelki vagy szellemi energiával való mozgatását. Meglehetősen sok olyan ember él a Földön, akik képesek kanalakat hajlítgatni, egy óra mutatóját megállítani, vagy éppen tollakat keresztülgurítani az asztalon kizárólag az akaratukat használva. Nem csak az eme képességeiről híressé vált Uri Geller, hanem sokan mások, köztük gyerekek is. Sőt, egyik hazai szakemberünk még egy bizonyos bioenergia-mérő készüléket is megalkotott, amivel meg lehet bizonyosodni róla, hogy vajon ki mennyire van birtokában ezen erőknek. Hiszen valamilyen szinten mindenkiben megvannak ezek a képességek, sőt fejleszteni is lehet őket. S hogy miképpen? Nos, létezik néhány olyan eszköz, melyek segítségünkre lehetnek ebben. Íme néhány egyszerű példa, amellyel minden kedves olvasó próbára teheti önnön magát, hogy mennyire van birtokában ezeknek az energiáknak.

 

Bizonyára mindenki hallott már a keresőpálcákról, vagy más néven varázsvesszőkről. Ezek lehetnek két kézzel megfogható villás végű pálcák, vagy két különálló pálca, amit a jobb és bal kézzel külön lehet megfogni. Ezeket eredetileg a föld alatt rejtőző tárgyak vagy anyagok, pl. csővezetékek, alagutak, vízerek, vagy éppen ásványok keresésére használták. Azonban számos kísérlet azt igazolja, hogy gyakorlatilag bármilyen tárgy megkeresésére alkalmasak ezek a tárgyak. Bárki ki is próbálhatja otthon, hiszen akár házilag is könnyen kivitelezhetők. A keresőpálcát egyszerűen a kezünkbe fogjuk, s lassan elindulunk vele, miközben erősen a keresett tárgyra koncentrálunk, ami lehet egy kulcscsomó, mobiltelefon, vagy akár egy elhagyott fülbevaló. Amint elhaladunk a keresett tárgy fölött, vagy épp elénk kerül, akkor a pálca működésbe lép, és kilendül.

Természetesen számos hipotézis született a pálcák működésének okáról. Egyesek szerint a keresők valami módon, talán tudat alatti szinten, ismerik a keresett tárgy helyét, s valójában ők maguk mozdítják meg a pálcát a csuklójukkal. Ez persze igen gyenge magyarázat, de hát szkeptikusok mindig vannak. Azért nem árt tudni, hogy egy olyan módszerről van szó, amelyet mellesleg az amerikai tengerészgyalogság is használ. A vietnámi háborúban például számos viet-kong föld alatti alagútjáratot találtak meg keresőpálcákkal.

 

Egy másik, az előbbihez hasonló elven működő eszköz az inga. Házilag ezt is nagyon könnyen össze lehet állítani, hiszen csak egy támasztékra kell fonálon felfüggeszteni egy apró tárgyat, golyót, gyűrűt, vagy valami hasonlót. Ez a kis eszköz is gondolattal mozgatható. Tehetünk fel eldöntendő kérdéseket neki, s akkor „igen” vagy „nem” válaszokat ad nekünk, vagy pedig a vesszőhöz hasonlóan tárgyakat is megkereshetünk vele, ha arra kérjük, hogy a keresett tárgy irányába lengjen.

Nagyon sokan nem tulajdonítanak semmiféle jelentőséget az efféle tárgyaknak, mondván a használója – ha kézben tartja az ingát – minden bizonnyal akarva vagy akaratlanul is, de maga mozdítja el azt, illetve ha fel is van függesztve valami szilárd dologhoz, valószínűleg a lehelete, vagy a huzat készteti azt mozgásra. Pedig ezt a hipotézist könnyen el lehet vetni, hiszen a jelenség akkor is bekövetkezik, ha az ingát valamivel leárnyékoljuk, kizárva ezzel bármiféle külső erőhatást.  Más magyarázatok szerint az emberi tudat az idegrendszeren át a kéz bőrének elektrosztatikus töltését úgy változtatja meg, hogy az előidézi a független felfüggesztésű inga lengését. Ha pl. a jobb tenyér pozitív töltésű, akkor az inga is jobbra fog lendülni, ha pedig mindkét tenyér széle ugyanolyan töltésű, mint az ujjhegyek, akkor az inga előre-hátra irányt vesz fel. Csakhogy ezzel a hipotézissel is van egy óriási probléma: honnan tudja az inga működtetője, hogy milyen választ adjon az inga lengése arra a kérdésre, amire ő maga sem tudja a választ?  

A fenti eszközöket – úgy tűnik – mintha csak valami rajtunk kívülálló láthatatlan szellemek működtetnék. Olyan dolgokra adnak választ, illetve mutatnak rá ugyanis, amiről mi magunk sem tudunk. Legalábbis a feltudatunk semmiképp. Azonban van egy kis szerkezet, amellyel akár a feltudatunkat is próbára tehetjük, s ez a kis eszköz az un. energiakerék. Ez egy rendkívül könnyű anyagból készült kis kerék, vagy valamilyen más, koncentrikusan kiegyensúlyozott tárgy, amit egy megfelelő szilárd alapba szúrt tűre lehet helyezni. A kezelője két tenyerével körülfogja az energiakereket – úgy, hogy ne érjen hozzá – majd a gondolatával a kívánt irányba, vagy jobbra, vagy balra mozgásba hozza azt. Azt a feltételezést, hogy a kereket a kísérletező személy légzése akaratlanul is megmozgatja, kizárja az a tény, hogy a kísérlet nagyon sok személy esetében (bár valóban nem mindenkinél,) akkor is sikeresen működik, ha az energiakereket egy pohár alá téve végezzük el. Ezeknél a kísérleteknél az átlagembereknek is jó esélyük van a sikerre.

 

Persze vannak, akik már ezen a szinten is jócskán túl tudnak lépni. Esetenként igencsak hatalmas ereje van a gondolatnak, olyannyira, hogy a vágyainkat akár meg is valósíthatjuk általa. Épp ez az, amire a Bibliában is utalnak azzal, hogy Isten a saját képére teremtette az embert: teremtőképességgel bírunk, azaz szó szerint felépíthetjük a jövőnket.

 

Drunvalo Melchizedek az Élet virágának ősi titka című könyvében ír ezzel kapcsolatban egy érdekes esetet. Egyiptomban, a Nagy Piramis alatt található eredeti sírkamrát 1984-ben biztonsági okokból lezárták. Ennek oka az volt, hogy meglehetősen sok ember lelte ott halálát. Olyan hihetetlen dolgok okozták a haláleseteket, mint például mérges kígyók és pókok – amelyek meg sem élnek Egyiptomban. A lezárás előtti utolsó esetben pedig valamilyen mérges gáz jelent meg a levegőben és egy egész csoportnyi embert ölt meg, akik szertartást végeztek a helyiségben. Kiderült, hogy ez a hely rendkívül különös természetű, ugyanis az alagútban összekapcsolódik a harmadik és a negyedik dimenzió. Bármit érzünk, vagy gondolunk itt, az valóban meg is történik. Ha valamilyen félelem van bennünk, az valósággá válik.

 

Bár a fenti történet hátteréül egy speciális közeg játszott közre, ám erre sincs mindig szükség, s ezt a saját példámmal tudom igazolni. Történt egyszer, hogy kerítést csináltattunk, s emiatt leszerelték a régi kapunkat, az új viszont még nem volt kész, emiatt gyakorlatilag tárva-nyitva volt az udvarunk. A férjem épp külföldön járt, s egyedül maradtam a gyermekeimmel. Estefelé aggódni kezdtem, hogy hívatlan látogatónk jön esetleg, hiszen csak az nem jött be, aki nem akart. Ekkor valami különös érzés kerített a hatalmába, s arra gondoltam, hogy bárcsak lenne legalább egy kutyánk, aki némileg őrizne bennünket. Másnap reggel a legnagyobb meglepetésemre egy nagytestű zsömleszínű kutya feküdt a bejáratnál lévő lábtörlőn. Mikor odamentem hozzá kitörő örömmel üdvözölt, s úgy viselkedett, mintha mindig is én lettem volna a gazdája. A tornácunkat vette birtokba, ahonnan lankadatlanul figyelt, s ha valaki elment az utcán a ház előtt, azt erőteljesen megugatta. Három napig volt a vendégünk, a negyedik nap reggelén eltűnt, épp akkor, amikor jöttek felrakni az új kerítést. Sem előtte, sem utána soha nem láttam sem a közelben, sem távolabb, pedig a keresésére is indultunk. Ezen kívül aztán még számos más eset is igazolta azt számomra, hogy a gondolatunkkal igenis meg lehet teremteni dolgokat. Igen ám, de hogyan lehetséges ez, s egyáltalán mi a gondolat?

A materialisták tagadják a gondolkodás anyagfölöttiségét, vagyis, hogy a szellemi élethez más is kívánatos, mint az inger, az ideg és az agy. Ezek a szervek ugyan a természet alkotóelemeiből származnak, és való igaz, hogy elég sajátos berendezéssel, összetétellel és működési körrel bírnak, a gondolathoz azonban ez mégiscsak kevés. Mára már egyre nagyobb körben elfogadott tény, hogy az ember egy duális lény, ami azt jelenti, hogy testből és lélekből állunk. Ezt más szóval nevezhetjük szellem­energiának és lélek­energiának is. Minden (akár élő, akár élettelen) anyagi forma a szellemenergia egy-egy megnyilvánulása, amely vibrációk formájában van jelen. Ezért van az, hogy minden anyag, a szilárd testet alkotó részecskék is rezegnek, s hogy nem lehet meghatározni egy adott részecske pillanatnyi helyzetét sem (lásd Heisenberg féle határozatlansági reláció [1]). A külső megjelenési formák természetesen igen sokszínűek, ez pedig a különböző frekvenciákkal magyarázható. Ezen vibrációk érzék­szerveinkkel felfogott értelmezése az agyban történik. A lélekenergia szintén egy vibráció, ugyanakkor ez az anyagi léttől független, élettelen anyagokban nem található meg és korlátlan, azaz örök. Minden mentális tevékenységünk, így a gondolat szintén vibrációs jelenség, mely bár az agyban keletkezik, de a szellem- és lélekenergia vibrációk kölcsönhatásából ered. A gondolat által keltett vibrációk tehát hatással vannak a környezetünk vibrációira is, s amit elég erősen vizualizálunk, az megjelenik a térben is, először az asztrális síkon, s ha elég erős a vibráció, akkor előbb-utóbb a fizikai síkon is.

 

A fenti esetek szinte mind sértik a fizika vagy a mechanika korábban ismert törvényeit, azonban ettől függetlenül mégis működnek. Márpedig ha működnek, akkor annak oka kell, hogy legyen, hisz az Univerzumban nincsenek véletlenek. Így hát semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagyni őket, mert meglehet, hogy a gondolat erejével működtetett gépek már a jövő tudományát vetítik előre. Ez nem azt jelenti, hogy minden, amit eddig elméletileg tudtunk az rossz, csupán azt, hogy ezeket az elméleteket bizonyos esetekben nem jól tudjuk alkalmazni. A kvantummechanikai kutatások [2] ma már sok esetben magyarázattal is szolgálnak bizonyos jelenségekre. Ebben a mikroszkópikus világban a legfurcsább dolgok fordulhatnak elő, hiszen bizonyos részecskék egyidejűleg több helyen tartózkodhatnak, a fénysebességnél is gyorsabban találkozhatnak egymással, vagy éppen átugorhatnak egyik helyről a másikra. Az ilyen jellegű furcsaságok megértése végett végzett kutatások a XX. század elejére jelentős fordulatot hoztak a fizikában. Albert Einstein megalkotta a relativitáselmélet két változatát, Max Planck bevezette a fizikába a kvantum fogalmát, Niels Bohr kidolgozta az első gyakorlatban is használható atommodellt, Erwin Schrödinger és Werner Heisenberg pedig felállította a kvantummechanika matematikai modelljeit. Ma már a kvantumelmélet megalapozottságáról sem lehet sok vita, hiszen a kvantumfizika eredményeire épül az egész modern elektronika, számítógép-technika, lézertechnika, rádió- és tévétechnika, nukleáris technika, spektrofotometria, stb., és ezek működőképességét a mindennapi tapasztalat igazolja. A kvantumfizika egyik legfurcsább tulajdonsága, hogy talán éppen ez az a tudomány, amely kapcsolatot teremthet a fizikai jelenségek és az emberi tudat működése között. A kvantumfizikai jelenségek és az emberi tudat közötti kölcsönhatás lehetősége már az 1930-as években felmerült, amit mutat a világhírű pszichológus-pszichiáter Carl Gustav Jung és a Nobel-díjas fizikus Wolfgang Pauli ezzel kapcsolatos egykori levelezése, valamint a levelezésük alapján 1952-ben közösen publikált könyvük is, amelyben a Jung-féle szinkronicitás elmélet és a kvantumelmélet közötti lehetséges kapcsolatokat elemzik.


 

 

Persze bőven van még mit felfedezniük a kutatóknak. De csakis akkor leszünk képesek továbblépni, ha felhagyunk végre azzal a berögzött materialista szemlélettel, miszerint csak az létezik, amit a fizikai érzékszervünkkel is érzékelni tudunk, vagy a műszereink is ki tudnak mutatni.

 


 

[1] A Heisenberg-féle határozatlansági reláció a kvantummechanika egyik alapelve, amely azt állítja, hogy nem tudjuk egy részecske bizonyos megfigyelhető változóit egyszerre tetszőleges pontossággal megmérni azonos pillanatban, még elvileg sem; például nem mérhető meg egyszerre pontosan egy részecske térbeli helye és impulzusa. Továbbá, alsó korlátot ad a mérések szórásának szorzatára. A határozatlansági relációt, a kvantummechanika egyik sarokkövét, Werner Heisenberg fedezte fel 1927-ben.

[2] A kvantummechanika a természet, a fizikai rendszerek jelenleg érvényesnek gondolt elmélete, amelyik túllépett a klasszikus fizika fogalmain. Jóslatai a klasszikus fizikáétól főleg kis méretek, energiák és hőmérsékletek esetén különböznek. Így a kvantummechanika főleg az elemi részecskék fizikájának elmélete vagy például az olyan alacsony hőmérsékletű makro jelenségeké, mint a szuperfolyékonyság és a szupravezetés. A kvantummechanika néhány alapelvből származtatott matematikai apparátusa kísérletileg ellenőrizhető jóslatokat szolgáltat olyan jelenségekre, amikre a klasszikus mechanika és a klasszikus elektrodinamika nem képes. Ilyenek a kvantálás, a hullám-részecske kettősség, a határozatlansági elv és a kvantum-összefonódás.

 

Vissza