“Orvosok    gyógyszereket   rendelnek,   melyekről   keveset   tudnak, betegségekre, melyekről még kevesebbet tudnak, betegeiknek, akikről semmit sem tudnak.”

"Gyógyszerekre nincs mindig szükség, de a gyógyulásba vetett hitre igen.” (Norman Cousins)

“Isten gyógyít, az orvos pedig kapja a fizetséget.” (Benjamin Franklin)

“A legnagyobb hiba, amit az orvosok elkövetnek, hogy a testet anélkül próbálják meggyógyítani, hogy az elmét is gyógyítani próbálnák. Pedig az elme és a test egy, és nem szabadna külön kezelni.” (Platón)

„Bármi, amire szükséged lehet és amire áhítozol, már a tied. Váltsd valóra vágyaidat azáltal, hogy elképzeled és átérzed, hogy valóra válnak.” (Neville Goddard)

„Nem lesz a tiéd, amiért könyörögsz, sem az, amit akarsz. Azért, mert éppen a kérésed rögzíti a hiányt, és ha kimondod, hogy mi után vágyakozol, azzal pontosan és csakis ezt az élményt, azaz az akarást hozod létre a valóságodban. ... Úgyhogy soha ne könyörögj. Határozz úgy, hogy legyen!” (Beszélgetések Istennel)

"Az vagyunk, amit gondolunk. Mindaz, ami vagyunk, a gondolatainkból táplálkozik. Gondolatainkból építjük fel a világunkat.” (Buddha)

Talán senkinek sem kell bizonygatni, hogy milyen elképesztő statisztikák születnek az utóbbi időkben a magyar egészségügyi állapotokat tekintve. Akár az egyes betegségek (pl. a rák, allergiás megbetegedések, stb.), akár a leszázalékolási arányok, sőt az elhalálozási statisztikák is mind azt jelzik, hogy ebben az országban bizony nagyon komoly gondok vannak.

Az okokat sok oldalról fel lehet sorakoztatni, s ezek közül az egyik legkomolyabb probléma a környezetszennyezés. Sajnos ma ott tartunk, hogy szennyezett a levegő, amit belélegzünk; a talaj, amin élelmiszereinket termesztjük; a víz, amit megiszunk. Ám ezek is csak egy részét képezik a bajoknak. Hisz méreg van az élelmiszerüzemekben előállított, s a boltokban megvásárolt enni- és innivalókban, a kozmetikai és tisztálkodási szerekben, de még azokban a gyógyszerekben is, melyeket azért váltunk ki drága pénzért a patikából, hogy megromlott egészségünket helyreállítsuk. A tabletta ugyan megszüntet egy-egy tünetet (de vigyázat, többnyire sajnos nem magát a betegség okát, forrását), ugyanakkor 10-20 mellékhatás gondoskodik arról, hogy rövid időn belül újabb és újabb fajta pirulák után nyúljunk. Bizony a gyógyszerfogyasztás terén is mi, magyarok járunk az élen.

Ezen folyamat megértéséhez azt kell látnunk, hogy a fegyvergyártást követően a gyógyszeripar az, ami a legnagyobb bevételt hozza a világ vezető nagyhatalmainak kincstárába. Talán nem kellene ennyire jól tartanunk őket! Vásárláskor jobban nézzük meg, hogy mit teszünk a kosarunkba. Tájékozódjunk, hogy az egyes összetevőknek, nincs-e véletlenül valamilyen káros hatása, s a mérgező tartalmú élelmiszereket, innivalókat, kozmetikumokat, tisztítószereket ne vegyük meg! Ha mindenki otthagyja ezeket az üzletek polcain, akkor a gyártók előbb-utóbb kénytelenek lesznek fogyaszthatóbb termékeket előállítani, vagy csődbe mennek. Hiú ábránd és felesleges illúzió abban bízni, hogy ami a boltban kapható, vagy a reklámokban látható, az valóban mind jó is. Lehet, hogy emberi fogyasztásra mind alkalmas, de egészséges létre, hosszú éltre már egyáltalán nem biztos. Tudomásul kell vennünk, hogy senki nem vigyáz ránk, senki más nem figyel egészségünkre, ebben mindenki csakis a saját magára számíthat.

Legalább ilyen aggasztó a helyzet a lelki egészségünket illetően is, hiszen egyre több a labilis idegzetű, stresszes, depresszióba süllyedt ember, nem is szólva arról, hogy az öngyilkossági statisztikában is az élen járunk. Ennek pedig legfőbb oka, hogy hosszú évtizedek alatt teljesen megfosztottak bennünket a hitünktől, s a valódi természeti törvények működésének megismerésétől, gyakorlásától. Azért nem vagyunk boldogok, mert már nem is számolunk a boldogság lehetőségével. Pusztán azért vagyunk szerencsétlenek, szegények, betegek, mert azt képzeljük, hogy nekünk csak ennyi jár. Folyamatosan sulykolják belénk a bűntudat érzését, hogy lekicsinyeljük önmagunkat. Istent sikerült felhelyeznünk valahová a felhők fölé, s még csak véletlenül sem jutna eszünkbe, hogy mi valamennyien az ő része vagyunk, és az ő képére teremtettünk. Ez pedig azt jelenti, hogy mi is magunkban rejtjük a teremtés képességét. Ideje lenne tehát ennek tudatában élnünk, s elkezdeni változtatni a jövőnkön, az életünkön. Nem kellene folyton panaszkodnunk, mert a negatív érzéssel kimondott szavak negatív dolgokat teremtenek. Pozitív valóságot csak tudatos, pozitív gondolkodással lehet teremteni. Nem szabad arra várnunk, hogy valakinek vakon hihessünk, hanem folyamatos tanulással saját magunknak kell megszereznünk azt a tudást, ami ehhez szükséges. A kifogások keresésével pedig – ami ebben megakadályozhat bennünket – jobb, ha felhagyunk.

Ideje végre ráébrednünk, hogy lélekbörtön társadalmunkban nincs semmiféle egészségügy, sem szociális háló, mint ahogyan demokrácia sem. Hipnotizált élőhalottak vagyunk, akik azt teszik, amire beprogramozták őket. Ám ha kellő akarat és tudás kerül a birtokunkban, ezen képesek leszünk változtatni. De ehhez nagyon nagy akarat, kitartás és nem utolsó sorban tudatosság szükségeltetik. A következő oldalakon részletesebben kitérünk rá, hogy konkrétan milyen módszerekkel lehet lerázni ezeket a béklyókat a nyakunkból akár a fizikai, mentális egészségünkről van szó, akár a teremtőerőnk mindennapi életben történő gyakorlásáról.

Miként hanyatlottunk idáig?

 

Tudatos életmód: testi és lelki egészségünk

 

Tudatos életmód: a teremtőerő gyakorlása

 

Gyógyítsd magad helyes légzéssel

 

 

A testi-lelki egészség témájához ajánlott irodalom: 

- Meir Schneider: Gyógyulj, hogy gyógyíthass

- Maria Treben: Egészség Isten patikájából

- Brennan, Barbara Ann: Gyógyító kezek

- Dr. Rüdiger Dahlke: A betegség mint szimbólum

- Kyriacos C. Markides: A ciprusi mágus – a gyógyítás csodái

- Ohashi: A testről olvasás – A keleti diagnosztika könyve

- Ann L. Biwer: Testünk jelei

- Daniel Agustoni: Kranioszakrális öngyógyítás

 

A teremtőerő témájához ajánlott irodalom: 

- Rhonda Byrne: A titok

   (Letölthető: http://5mp.eu/fajlok/magiak/byrne_rhonda___a_titok_www.5mp.eu_.pdf) 

- Rhonda Byrne: Az erő

   (Letölthető: http://pualetoltes.com/onfejlesztes-konyv-magyar/az-ero-rhonda-byrne/)

- Rhonda Byrne: A varázslat

 

- Bärbel Mohr: Rendeld meg az Univerzumtól

    (Letölthető: http://www.hennaart.eoldal.hu/cikkek/letoltheto-konyvek-downloadable-books/letoltheto-ebook-konyvek.html)

- Eckhard Tolle: A most hatalma

    (Letölthető: http://www.reikimaster.site90.net/web_documents/AMosthatalma.pdf)

- Baird T. Spalding: Távolkeleti mesterek élete és tanításai

  (Letölthető: http://onallosag.atw.hu/A_tavolkeleti_mesterek_tanitasa%20.pdf)

- Vivamus & Barbara Burns: Spirituális csatorna

- Cherry Gilchrist: Az alkímia

- Drunvalo Melchizedek: Élet a szívben

- Deepak Chopra: Az élet hét törvénye

- Dr. Rüdiger Dahlke , Dethlefsen Thorwald: Út a teljességhez

- Louise L. Hay: Éld az életed

- C. W. Leadbeater: Látható és láthatatlan ember

- David Icke: Felsőbbrendű Titok

- Drábik János: Tudatmódosítás – az agy megerőszakolása

A testi-lelki egészség témájához ajánlott linkek: 

Energia meditáció: http://www.youtube.com/watch?v=iL4B2T5uOho&feature=related

Gyógyító meditáció: http://www.youtube.com/watch?v=eWPl6_S74g0&feature=related

Béke és harmónia meditáció: http://www.youtube.com/watch?v=4oQoSR_ISJg&feature=related

Angyal energia meditáció: http://www.youtube.com/watch?v=DsIO96o3K8Y&feature=related

Szellemsebészet – Kercselics Imre - http://www.youtube.com/watch?v=3lqixFl-XRY

A testről olvasásáról: http://www.bioenergetic.hu/index.php?page=shop.product_details&product_id=913&flypage=flypage.tpl&pop=0&vmcchk=1&option=com_virtuemart&Itemid=2

A parlagfűről: http://sanatsanandal.ning.com/forum/topics/ambr-zia-valamikor-az-istenek-eledel-nek-tartott-k-ma-a-szer-ny

A Fluor-id ártalmasságáról: http://www.youtube.com/watch?v=n7LRNmFA8Mc

Angyalfény: www.angyalfeny.eoldal.hu

Thai-chi, Chi-Kung, Meditáció, Önfejlesztés: http://www.aranyhegy.com/

Gyuri bácsi gyógyteái: http://gyorgytea.hu/

Kovács András: www.csodalatosgyogyulasok.hu

Szellemsebészet: http://szellemgyogyasz.mindenkilapja.hu/html/22230653/render/szellemsebeszet

Petrezselyem József lapja: http://prananadi.hu/

Organic Mission termékek: http://webshop.organicmission.hu

          A Biorezonancia titka - Az Élő Mátrix 01.rész: http://www.youtube.com/watch?v=teBafrj_Bf4

          A gyógyító kézrátétel : http://www.nemere.hu/kezratetel.htm

 

A teremtőerő témájához ajánlott linkek: 

Egységtudat meditáció: http://www.youtube.com/watch?v=nAcVYZ0f810&feature=related

Balogh Béla – a tudatalatti tízparancsolata: http://www.youtube.com/watch?v=Drdnph9wcEw&feature=related

A Titok - a Vonzás Törvényéről: http://www.youtube.com/watch?v=t_tCrWwxesk&feature=related

A Titok/ The Secret – teljes film: http://www.youtube.com/watch?v=80ypsph7B0Q&feature=related

Louise L Hay Éld az életed: http://www.youtube.com/watch?v=71grwOQrkEk&feature=related

Eckhart Tolle: A most hatalma: http://www.youtube.com/watch?v=_-FZKlFhdyc&feature=list_related&playnext=1&list=SP422D16C43F2B0519

Spirituális valóság-I.(kozmikus energia és meditáció): http://www.youtube.com/watch?v=v51WBe6Y-g0&feature=related

Spirituális valóság-II.: http://www.youtube.com/watch?v=DxGofb1iRnw&feature=relmfu

Spirituális valóság-III.: http://www.youtube.com/watch?v=P1vlc8SQ_iI&feature=relmfu

Spirituális valóság-IV.: http://www.youtube.com/watch?v=J1syRloPYTA&feature=relmfu

Az élő mátrix: http://www.youtube.com/watch?v=f5TRQHvk-D4

Az emberi psziché manipulálása: http://www.youtube.com/watch?v=v9fMw5EkRTc&feature=related

Beszélgetések Istennel-film: http://www.youtube.com/watch?v=aSuebDkLoBA&feature=related

Balogh Béla a gondolat erejéről: http://www.youtube.com/watch?v=ed1iWpdzRok&feature=related

Agykontroll: http://www.agykontroll.hu

A gondolat teremtő ereje: http://onmegvalositas.hu/blog/naphold/gondolataink_teremto_ereje

A pozitív gondolkodás: http://shelener.hu

Lacerta interjú: http://aranylaci.freeweb.hu/lacerta/lacerta.htm

          Tudatosság fontossága: http://vimeo.com/58914071?honnan=Nemzeti_Hirhalo

          Izlandnak sikerült: http://www.youtube.com/watch?v=pTpUBeO1SRA

 

Vissza